Negyedik rész

4.

 – Ezt a legrosszabb álmomban sem gondoltam volna. Honnan a csodából tudnak az abanok a robbanó porról? – néztem Laskilire. Az sápadtan rázta a fejét.

 – Nem tudom. A robbanó port még az Úrnő népe sem ismeri, pedig ők mennyivel előttünk járnak...

 – Meg kellene kérdezni Mubant – vetettem fel. Laskili felpattant az asztal mellől, kurta parancsot adott az egyik palotaőrnek, hogy azonnal kerítse elő Mubant. Aztán visszaroskadt a székére és üveges szemmel meredt maga elé. Megértettem az aggodalmát. Ha az abanok felfedezték a lőpor titkát, és sok salétromot meg ként sikerült szerezniük – faszenet pedig ők is tudnak égetni – akkor a parti városok falait hamarosan hatalmas robbanások fogják ledönteni.

Muban lépett a terembe, tekintete kíváncsian siklott végig rajtunk.

 – Hívattál, Uram – fordult hozzám. Laskili felemelte a kezét.

 – Én hívattalak, az Isteni Úr engedelmével. Ülj le, Muban, és válaszolj néhány kérdésemre – az aban csodálkozva nézett rám. Bólintottam. Óvatosan leereszkedett az egyik székre.

 – Mi van Hemti mögött a sivatagban? – kérdezte élesen Laskili. Muban megdöbbenve nézte.

 – Homok – mondta aztán lassan. – Kő. Ónérc. Pokoli hőség és gyilkos csípésű rovarok. Meg valami szürke por.

 – Úgy van. És Bitámi mellett, egy barlangban mit lehet találni? – faggatta tovább Laskili.

 – Gondolom, mindenféle köveket – felelte csodálkozva Muban, aztán felcsattant. – Mi ez a játék? Mit akarsz tudni?

 – Már meg is tudtam – mosolyodott el Laskili. – Ne haragudj, barátom, azt hittük, hogy a néped megtudott valamit a legfélelmetesebb fegyverünkről. És téged úgy ismerünk, mint aki mindent tud az aban hadviselésről.

 – Tudok is – morogta Muban. – De semmilyen félelmetes fegyveretekről nem hallottunk... legalábbis azt hiszem...

Laskili kétségbeesetten rám nézett. Elmondjam neki? – volt a tekintetében.  Bólintottam.

 – Nos, azt hiszem, megbízhatunk benned – kezdte óvatosan. – Talán hallottál arról, amikor az Isteni Urat kiszabadítottuk Disből, és elpusztítottuk majdnem a teljes hajóhadat, meg a várost is...

 – Persze – bólintott Muban. – Azt mondják, akkora viharban hajóztatok be Dis kikötőjébe, amekkora még nem volt ezen a tengeren. Minden disbeli hajóba villámok csaptak, és egyfolytában dörgött az ég...

 – Így volt – fojtott el egy büszke mosolyt Laskili. – Embereim egy bizonyos porral teli zacskókat dobáltak át Dis hajóira. A zacskókból szurkos zsinór lógott ki, aminek a végét meggyújtották, és mire átdobták, a por is meggyulladt és hatalmas dörgéssel, lánggal vetette szét a célpontokat.

 – Zacskó, azt mondod? Körülbelül ekkora?  – mutatta Muban két kezével a méretet.

 – Igen – felelte csodálkozva Laskili. – Honnan tudod?

 – Amikor Tavapa végül is szövetséget kötött az abanokkal, küldött néhány ilyen zacskót. Azt mondták a követei, hogy a parton találták őket, vizesen, és volt bennük valami összeragadt, szürke por. A port kiöntötték a tengerbe, nehogy valami rontást hozzon rájuk, a zacskókat pedig elküldték nekünk, hátha a tudós papok rájönnek, mire valók.

 – És rájöttek? – szóltam közbe. Muban megrázta a fejét.

 – Nem. Én is láttam ezeket a zacskókat, és nem tudtam elképzelni sem, mire kellettek. A papok az egyiket tűzbe dobták – sandított Laskilire –, de csak finoman szikrázott, aztán teljesen elégett. Azt mondják, nagyon büdös füstje volt...

Laskili megkönnyebbülten sóhajtott fel, én pedig megjegyeztem magamnak, hogy meg kellene fenyíttetnem a palotaőrségnek az ajtóm előtt őrködő embereit, mert egy ekkora sóhajra akkor is kivont karddal kellett volna berohanniuk a terembe, ha éppen nem Avana Ura és a déli part fővezére tárgyal odabent.

 – Mondjunk el mindent – szóltam rá Laskilire. Bólintott.

 – A por összetétele a mi titkunk. Avanában is alig néhány megbízható emberem tudja.

 – Ragaszkodsz hozzá, hogy én is megtudjam, Uram? – kérdezte Muban. Határozottan igent intettem.

 – Tehát porrá tört faszén – kezdte Laskili. Muban bólintott.

 – A sivatagban a földön kicsapódó szürkésfehér por – folytatta Laskili. – És egy sárga kő, porrá törve. Bitámi mögött, a hegyekben van egy barlang, ott lehet megtalálni.

 – Értem már a kérdéseidet – somolygott Muban. – És most már jobban tudok válaszolni is. Tavapa követei elmondták, hogy tárgyaltak Ezizával, Gir–din királyával is a szövetségről. Eziza pedig elmondta, hogy ti többször kértetek tőle olyan szürkés port, ami az ő sivatagjaiban van a földön. Nem tudták, ő sem, de az emberei sem, mire használjátok, csak azt, hogy arannyal fizetnétek érte. Ilabi pedig úgy gondolta, hogy ha nektek kell, akkor neki is kell, ezért embereket küldött Hemti sivatagjába, akik találtak is ott ilyen port.

 – És a barlang? – kérdeztem. A fejét rázta.

 – Arról nem tudok. Talán elfogtak embereket, akik ilyen sárga köveket vittek a barlangból Bitámiba, és megtudták tőlük, hogy milyen értékes anyag. Azt persze nem, hogy mire használjátok, de Ilabinak az is elég lehetett, hogy ezek a sárga kövek ne jussanak el hozzátok, hanem legyenek inkább nálunk. – Ez logikusan hangzott. Foglaljuk el vagy pusztítsuk el az ellenség erőforrásait, minden csapással gyengül egy kicsit.