Ötödik rész

5.

Néhány nap múlva egy reggel elmentem a régi kikötőbe, hogy ellenőrizzem az indítóbástyát, ahová majd az Anteusnak le kell szállnia.  Nanur idejének közepén jártunk, a nap már forrón tűzött, az enyhe tengeri szél sem hűsített, viszont felkavarta a finom homokot és az arcomba szórta. A kőemelvénnyel természetesen minden rendben volt, így elindultunk visszafelé a Palotába. A könnyű vászonköntösben is melegem volt, sajnálkozva néztem a szemben megjelenő kis létszámú őrjáratot, amelynek katonái bőrvértben, bronzsisakban és saruban izzadva masíroztak felém. Az egyik köpcös katona feltűnően bicegett, jóval idősebbnek is látszott társainál, és arra gondoltam, vajon hány avanai polgár érezheti még kötelességének, hogy fegyvert fogjon a városért. Amikor közelebb értek, a katonák arcán komikus rémület villant át, és próbáltak úgy átrendeződni, hogy eltakarják előlem a bicegő férfit. Gyanakodva figyeltem őket, a három katona pedig, aki Laskili utasítására velem jött a kikötőbe, szorosan elém állt.

 – Álljatok meg! – parancsoltam az őrjáratozóknak. – Kik vagytok?

 – Engedd, Isteni Uram, majd én... – suttogta a testőreim vezetője, egy tagbaszakadt veterán tiszt. Odalépett a másik csoporthoz és szétlökdöste az elöl álló katonákat. Néhány pillanatig farkasszemet nézett az idős férfival, majd legnagyobb megdöbbenésemre kihúzta a kardját, fél térdre ereszkedett, és átnyújtotta neki a fegyvert.

 – Inimma Úr, várom a parancsaidat – suttogta rekedten. Inimma kezébe fogta a kardot, egyet-kettőt suhintott vele, majd elém lépett. Ekkor láttam meg a falábát. A vad vezér meg sem próbált letérdelni elém, csak két tenyerén nyújtotta felém a kardot:

 – Isteni Uram, várom a parancsaidat – mondta vigyorogva. A katonákból féktelen röhögésben szakadt ki a feszültség, egymás hátát csapkodták, majd lihegve dőltek neki a falnak. A testőreim láthatóan a szerencsés fordulatnak örültek, Inimma emberei pedig annak, hogy nem kell tovább titkolózniuk.

Inimma a Palota felé sétálva elmesélte, hogyan és mennyit dolgoztak azon, hogy visszatérhessen a vezérkarba. Az egyik embere, aki korábban a faműveseknél dolgozott, faragott neki egy műlábat, amit a combja csonkjára tudott szíjazni. Jellemző Inimma önfejűségére, hogy már Erua eleje óta egyszerű bőrvértben és sisakban járőrözött katonáival Avana utcáin, és néhány bizalmasát kivéve senki sem tudott erről. A vezér gyorsan lefogyott – talán említettem, hogy miután nem mozoghatott eleget, nagyon elhízott –, és visszanyerte régi határozottságát is. Kiderült, hogy mindenről tud, ami a Palotában és általában a déli parton történik, vagy legalábbis nem tudott kevesebbet ezekről a dolgokról, mint én.

A Palotában először nem ismerték fel, csodálkozva nézték, miért jöhet mellettem ez az egyszerű harcos, és miért beszélgetek vele olyan barátságosan. Pilagu eszmélt először, és akkorát ordított, hogy a szolga elejtette a vizezett borral teli kupát, amit nekem hozott.

Hamarosan mindenki Inimma körül tolongott, és boldog volt, aki megérinthette a karját vagy akár csak a ruháját. A vad vezér hírneve, amit a fiatalabb korosztály már csak az idősebbek elbeszéléseiből ismert, most új erőre kapott. Szinte irigykedve néztem, mert az Anteus várható érkezése fele ennyire sem lelkesítette fel az embereket.  Aztán arra gondoltam, hogy hiszen Inimma, aki közülük való, mégiscsak a déli part legnagyobb hadvezére, sok nagy csatában és háborúban bizonyította kivételes tehetségét, és sokkal több reményt tud adni az embereknek, mint a ma még elképzelhetetlen távolságban száguldó űrhajó és a rajta utazó idegenek.

Laskili azonnal berángatta Inimmát a vezérkar tanácskozásába. Mint mondta, különös hírt kaptak keletről.

A hír valóban különös volt. Egy kis létszámú aban csapat elhagyta Naratot és Hemti felé indult, de oda nem érkezett meg. Ezt egy Bitámiból érkező bárka legénysége mesélte, akik ónércet hoztak, és minden parti városban megálltak vízért, élelemért és hírekért. Ráadásul ez tíz vagy inkább húsz nappal ezelőtt történhetett, figyelembe véve az ércszállító bárkák lassúságát. Ezt végiggondolva, úgy döntöttünk, hogy bár érdekes a hír, és talán fontos is, de egyelőre nem tudunk vele mit kezdeni.