Kilencedik rész

9.

Másnap reggel elsőnek Laskili érkezett a trónterembe néhány agyagtáblával. Upatunak már a folyosón megparancsolta, hogy senkit ne engedjen be utána, amíg valamelyikünk nem engedélyezi ezt.

 – Nem tudtam aludni, Isteni Uram, egyre az járt a fejemben, amit tegnap mondtál a vízvezetékről – kezdte nagy lendülettel, aztán letette elém az agyagtáblákat és lelkesen magyarázni kezdett. Az egyik táblán a város déli részének meglepően részletes térképe volt az agyagba karcolva. Felismertem a Halottak Völgyét, az utat a Barkan felé, a városfalat, és a vízvezetéket is jelölte egy hosszú, szinte teljesen egyenes vonal.

 – Nézd csak, Isteni Uram – mutatta Laskili.  – Itt jön ki az út a Barkan utolsó sziklái közül, szerencsére elég meredek és magas sziklafalak, itt még nem tudnak szétszóródni. De az sokára lesz, mert még a második torlasszal sem tartanak sehol.

 – Ha mégis kijutnak a Barkanból, a bal oldalukon a Halottak Völgye van, sokkal lejjebb, mint az út, és majdnem függőleges falai vannak. Ott még gyalog sem tudnának lemászni, a nauni pedig lovasnép – mutogatta tovább. – Csak az úton jöhetnek, ami először jobbra kanyarodik, aztán balra, a Barkani Kapuhoz, és közben még a harmadik torlaszt is le kell küzdeniük,. Itt van egy második sziklás dombhát, ez és a Halottak Völgye között van a kapu. Egyedül itt tudnának szélesebb vonalban támadni, és itt tudnak elkanyarodni a vízvezeték felé. A Barkan sziklái és a dombhát között talán két nyíllövésnyi a távolság, a vízvezeték pedig az úttól úgy négy nyíllövésnyire van. Ha ezen a részen csapdát állítunk nekik, akár az egész seregüket elpusztíthatjuk.

 – Milyen csapdára gondolsz? – kérdeztem fellelkesülve. Hátha tényleg kitalált valamit?

 – Sok csapdára – vágta rá habozás nélkül. – Az elsőt néhány kifeszített kötél alkotná, tudod, Isteni Uram, hogy a naunik vágtatva indulnak harcba. Sok ló beleakadna és felbukna ott, és még többen botlanának bele a földön fekvőkbe... Hátrébb vermeket ásnánk, bennük kihegyezett karókkal. Ezeket valamilyen vékony vászonnal és rászórt homokkal álcáznánk. A harmadik csapda is egy árok lenne, de ebbe olajat és szurkot öntenénk, és adott jelre meggyújtanánk. A láng és a füst megriasztaná a megmaradt lovakat.

 – Megoldható – ismertem el. – És aki ezen is átjut? Ne felejtsd el, félelmes, mindenre elszánt harcosok ezek, és valószínűleg lesznek velük aban nehézgyalogosok is.

 – Erre is gondoltam, Isteni Uram. A vízvezeték oszlopai körül ott lesznek a mi íjászaink, jól láthatóan, hogy a naunik gondolkodás nélkül nekik rontsanak. A harmadik csapda az ő lőtávolukon belül fog esni, és aki azon is átjut, annak szakadatlan nyílzáporban kell továbbmennie a vízvezeték felé.

 – Hívasd ide a Tanács többi tagját is – mondtam. – Azt akarom, hogy még ma kezdjétek el elkészíteni ezt a három védelmi vonalat.

A másik három főember, Inimma, Pilagu és Tarkumi is egyetértett abban, hogy ez a terv kivitelezhető. Még aznap délután kivonult a barkani út mellé száz ember, akik ásókkal, lapátokkal elkezdtek a megjelölt helyeken árkokat ásni. Egy tucatnyi favágó a Barkan legközelebbi fáinak esett neki, és hegyes karókat halmoztak fel a leendő árok kijelölt nyomvonala mellett.