Az Anteus fénye

Zsoldos Péternek, aki megteremtette ezt a világot és azoknak, akik nem akarják elfelejteni „ Szeretném azonnal megnyugtatni az olvasót, ellenszenvünk az elő - és utószókkal szemben közös. ”  Azt hiszem, ezekkel a szavakkal kezdődik egy könyv, amit még nagyon régen, a földi életemben olvastam. Most mégis meg kell magyaráznom, miért folytatom a feljegyzéseimet annak ellenére, hogy szinte bármelyik nap leszállhat az új Viking . Tudom, a szinte korlátlan kapacitású adattároló egységek sokkal komplexebb formában fogják rögzíteni ennek a harminc évnek a történetét, mint ahogyan azt az agyagtábláim ezreiről rekonstruálni lehetne. Az utolsó évben, és főleg az utolsó nyáron azonban annyira megsűrűsödtek az események, hogy egy napig sem lehettem biztos benne, megérem – e az érkezéseteket. Akár a szívem, vagy egy baleset miatt, de a városra zúduló elsöprő erejű támadás is…

Első könyv -  Avana 1. Azon az éjszakán, Nanur első harmadának vége felé is a Palota lapos tetején virrasztottam, amikor elért hozzánk az új Viking első üzenete. A parabolaantennát mozgató szervomotorok felzümmögtek, majd némi pásztázás után új irányba állították a hatalmas fémhálót. A rádió monoton zúgását eközben halk, recsegő hang törte meg, elúszott, majd visszatért és felerősödött:   – Itt az Anteus űrhajó Agya beszél. Pillanatnyi távolságunk a Tau Cetitől húsz fénynap. Érkezésünk hozzávetőlegesen kilencven nap múlva várható. A legénység felébresztése a hibernációból harminc nap múlva kezdődik. Itt az Anteus űrhajó Agya beszél... Az Agy háromszor mondta el ezt a szöveget földi nyelven, majd háromszor az avanai udvari nyelven, aztán újra kezdte földi nyelven, de már nem figyeltem oda. Negyed évig kell tehát kitartanunk úgy, hogy délről a naunik, északról Dis hajósai szorongatnak bennünket, és nem tudhattuk azt sem, hogy az abanok nem indulnak – e meg még...

2. Talán húsz nappal Erua idejének vége előtt, az egyik napon Upatu azzal jött fel a tetőteraszra, ahol a reggeli szellő enyhét még nem söpörte el a forróság, hogy Akzari szeretne elém járulni. Emlékeztem a fiatal kapitányra, aki velünk együtt járta meg a felfedező utat délre, majd az Álnok Szelek Szigeteire. Csodálkozva láttam, hogy a Palota előtti téren több száz ember gyűlt össze, fiatal férfiak és asszonyok, és jó néhány kisebb - nagyobb gyermek is volt velük.   – Nagy kéréssel fordulok hozzád, Isteni Uram – hajolt meg Akzari, majd széles mozdulattal mutatott a lent várakozó tömegre. – Ezek az emberek... félnek. Tudják, hogy amint megindul a szél, ránk támadnak az abanok Disből és Narat felől is. És a naunik talán még hamarabb itt lesznek a falak tövében...   – Én is félek – mondtam gondterhelten. Upatu szörnyülködve cuppantott. Hogyan félhet az Isteni Úr? Szúrósan ránéztem, aztán visszafordultam Akzarihoz.   – Bizonyára nem azt akarod kérni, hogy nyu...

3. Laskili a kapcsolatfelvétel másnapján – talán már említettem, hogy itt a napkelte jelenti az új nap kezdetét – részletes tervet hozott a Tanácsba. Egy agyagtáblára karcolta Avana legnagyobb utcáinak és tereinek hálózatát, és kis körökkel jelölte, hol álljanak meg az Égi Hajó mását hordozó papok. Azt is megfogalmazta egy másik táblán, hogy mit hirdessenek ki a köréjük gyűlő embereknek. Igaz, hogy ezt az ünnepséget a Viking indulása óta minden évben megtartották, mégis mindig sokan nézték végig, bár az utóbbi időben már főleg a bámészkodó, ráérő gyermekek követték utcáról utcára a hatalmas, lángokat és füstöt okádó ezüst orsót hordozó menetet. A főemberek hümmögve adták kézről kézre a két agyagtáblát, de óvakodtak a véleménynyilvánítástól. Laskili bravúrosan egyensúlyozott a remények és a tények közötti keskeny mezsgyén olyan kifejezésekkel, mint „ az Isteni Úr testvéreinek hangja elért hozzánk ” , „ Habamu Atya akaratánál gyorsabban száguldó égi hajó ” , „ rettenetes fegyvere...

4. Az Anteus Agya folyamatosan küldte az üzeneteket, amelyekben rendszeresen frissítette az adatokat. Úgy számoltuk, hogy hamarosan a felébresztett emberek üzeneteit is fogjuk hallani, de ahhoz, hogy válaszolni tudjunk nekik, a nálam hagyott adóvevő nagyon gyenge volt.  Azt hiszem, említettem már, hogy a nagy járvány utáni népességcsere miatt a Tenger Fiainak nyelve alaposan megváltozott, a beszédjük pergőbb, dallamosabb, kifejezőbb lett. Akkoriban Upatu, a palotamester, és a Palota más szolgái is úgy gondolták, hogy ez az új beszéd jó lehet Avana köznépének, de ők ragaszkodni fognak a régi kiejtéshez. Így vált ez a kissé darabos, de kétségtelenül méltóságteljes régi nyelv udvari nyelvezetté. Néha magamban mosolyogva hallgattam, amint a szolgák egymás között az új nyelven perlekednek, majd, amint magukon érezték Upatu rosszalló tekintetét, gyorsan átváltanak az udvari nyelvre. Arra gondoltam, hogy az Anteus on érkezők Markéktól a régi avanai nyelvet tanulták meg, és így lega...

5. Néhány nap múlva egy reggel elmentem a régi kikötőbe, hogy ellenőrizzem az indítóbástyát, ahová majd az Anteus nak le kell szállnia.  Nanur idejének közepén jártunk, a nap már forrón tűzött, az enyhe tengeri szél sem hűsített, viszont felkavarta a finom homokot és az arcomba szórta. A kőemelvénnyel természetesen minden rendben volt, így elindultunk visszafelé a Palotába. A könnyű vászonköntösben is melegem volt, sajnálkozva néztem a szemben megjelenő kis létszámú őrjáratot, amelynek katonái bőrvértben, bronzsisakban és saruban izzadva masíroztak felém. Az egyik köpcös katona feltűnően bicegett, jóval idősebbnek is látszott társainál, és arra gondoltam, vajon hány avanai polgár érezheti még kötelességének, hogy fegyvert fogjon a városért. Amikor közelebb értek, a katonák arcán komikus rémület villant át, és próbáltak úgy átrendeződni, hogy eltakarják előlem a bicegő férfit. Gyanakodva figyeltem őket, a három katona pedig, aki Laskili utasítására velem jött a kikötőbe, szoros...