Az Anteus fénye

6. – Igen, már megtaláltuk a légifotókon az ideális leszállóhelyet – magyarázta Dick. – Nem tudnak ártani az űrhajónak, és ha képtelenek vagyunk szót érteni velük, akkor ki se szállunk, hanem irány a Prometheus . Persze jobb lenne, ha tudnánk beszélni azzal a fickóval – célzott a nagykirályra – , vagy legalább a főembereivel. Az Anteus vezérlőtermének kényelmes foteleiben ültünk, Dick és Eklund a hatalmas képernyőkön mutatta a légi felvételeket, amiket az automata szonda készített. – Hol szálltok le? – kérdeztem. Eklund a képre bökött. A hatalmas, félkör alakú völgy alján egy természetes sziklaplató terült el, a völgy kijáratánál pedig már Akda palotái látszottak szétszórt játékdobozokként. – Itt. Ennél alkalmasabbat álmodni sem lehet. Üres, mintha elátkozott hely lenne, még a vadállatok is kerülik. Azok a régi fickók a völgy szájába építkeztek, mert annyira magasak itt a sziklák, hogy magába a völgybe csak nyáron süt be a nap az aljáig, de nekünk ez nem szempont. Vi...

7. Nem jelentkeztek másnap, és később sem. Laskili kicsikarta az engedélyemet, hogy Lailba hajózhasson, hátha ott megtud valamit. Szumurritól engedélyt kapott arra, hogy magával vigye Avana hajóhadának felét, veteránokkal, íjászokkal és lőporos zacskókkal. Inimma velük tartott, azt mondta, szeretné még egyszer látni Lailt, és én nem találtam rá okot, hogy ezt megtagadjam tőle. A földi Tanács határozata értelmében Dickék nem hagytak nálunk a két rádión kívül semmilyen modern eszközt, így nem tudtuk tartani a kapcsolatot Laskilivel. Nyolc nappal az indulásuk után egy disbeli hajó futott be a kikötőnkbe. Mogorva kapitánya elmondta, hogy találkozott a hajóinkkal, amint „ tisztességes hajós módjára ” kikerülték a Négy Szigetet, és a vezérhajóról átkiabáltak nekik, hogy ha Avanába tartanak, akkor mondják meg az Isteni Úrnak, eddig minden rendben van. – Nem volt okom rá, hogy ne adjam át az üzenetet – vont vállat a kapitány. Rézércet és gránitot hozott, amit csak Disben lehetett nag...

8. – Hívattál, Isteni Uram – állt meg az ajtóban Talil. Homlokát ráncolva pillantott a körülöttem heverő ezernyi agyagtáblára. – Igen. Tudod, hogy a társaim... Nekik elmeséltem mindent, ami harminc év alatt a Gámán történt, és ők a csodálatos dobozaikba rejtették a hangokat és a képeket, hogy elvigyék magukkal. – Mutatták nekem is ezeket – bólintott Talil.  – De úgy gondolom, amikor az Égi Hajó elpusztult, akkor ezek a hangok és a képek is... – elhallgatott. – Talán nem, mert azt ugye tudod, hogy van egy sokkal nagyobb Égi Hajó is, amelyiknek naponta felküldték a társaim ezeket az elbeszéléseket – magyaráztam. – De az a nagy Égi Hajó önmagában nem tud hazarepülni, ahhoz a másik is kellett volna. Mindegy... – legyintettem. – Nem ezért hívattalak. Tudod, hogy mindent leírtam ezekre a táblákra, mert nem lehettem biztos benne, hogy megérem a társaim érkezését. És most azt is le kellett írnom, hogy mi történt velük. Egyszer majd megint jönnek emberek a Földről, de...